Szonja Blogja

Szonja Blogja

Hogyan változtatta meg a COVID vírus a mindennapjaimat

2021. május 11. - Garai Szonja

Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon aktuális téma, amiről mesélni szeretnék. A COVID teljesen megváltoztatta az életemet és a családomét. Minden két évvel ezelőtt kezdődött. Olyan érzés, mintha tegnap kezdődött volna, vagy mintha mindig is jelen lett volna az életünkben. 2019 októberében még vígan buliztam és élveztem az életemet. Nem voltak korlátozások, a barátaimmal rendszeresen jártunk be Budapestre, akár beülni egy kávézóba, étterembe vagy éjszaka egy sörözőbe. Nem kellett maszkot hordani és tartani attól, hogy kezet kell fertőtleníteni minden egyes tárgy megérintése után. Tehát zajlott az élet, boldogan, szabadon.

2020 februárjában bizony elérte Magyarországot is a vírus. Akkor azonban nem voltam még a Kodolányi János Egyetem hallgatója. Készültem újraérettségizni magyar nyelv és irodalomból. A magán órák mellett, otthonról kellett dolgoznom. Maszkot kellett kötelezően hordani és folyton fertőtlenítettem a kezemet. Már-már paranoiás lettem. Nagyban megváltoztatta az életemet a COVID vírus, hiszen a korlátozások bevezetésével már be se jártam Budapestre, sőt a házamat se nagyon hagytam el, kivéve, amikor a magán órákra jártam. Egyre szürkébbek és unalmasabbak lettek a napjaim. Édesanyám szívbeteg, húgom meg cukorbeteg így nagyon vigyáznom kellett, nehogy elkapjam és haza vigyem a vírust.

Úgy gondolom, hogy idővel jól tudtam alkalmazkodni a helyzethez. Úgymond megszoktam az otthonlétet és a semmittevést. Sose voltam nagy sportember, azonban mégis hiányoltam a mozgást. Régebben többet sétáltam, mozogtam és többet voltam a szabad levegőn. Mivel az időm nagy részében otthon voltam, unalmamban elkezdtem nassolni és egészségtelenül étkezni. Nem mondom, hogy elhíztam, de mégis felszedtem pár fölös kilót. Így hát heti háromszor eljártam futni munka után. Mentálisan ez a kis mozgás segített nekem, hogy jobban érezzem magam mind lelkileg és fizikailag. De észrevettem, hogy a sok otthonléttől feszültebb lettem, hamar elvesztettem a türelmemet. Többször vitatkoztam a családommal és a barátaimmal. Nem mondanám, hogy félek a vírustól, inkább attól, hogy a szeretteim elkaphatják tőlem. Bár sok ismerősöm elkapta a vírust és elméletileg az ízlésük és szaglásuk megváltozott. Ettől kicsit tartok ezért odafigyelek, hogy minél kevesebb emberrel érintkezzek. Ha nem muszáj, akkor nem járok be Budapestre, csak végszükség esetén. Kötelezően bevezették a munkahelyemen, hogy home officeban kell dolgozni. Mivel ez egy marketing ügynökséggel foglalkozó cég, így az ott dolgozók hamar alkalmazkodtak. Minden feladatot meg lehetett csinálni otthonról. Mivel otthonról dolgoztam, így még többet dolgoztam, hogy lekössem magam. Azonban idővel már nem is nagyon kommunikáltam a kollégákkal, csak a főnökömmel. A 2020-as nyaram remekül telt. Odafigyeltem, hogy rendszeren fertőtlenítsem a kezeimet és mindig rajtam volt a maszk. Amikor eljött a szeptember akkor nagyon megörültem, hiszen már a Kodolányi János Egyetem hallgatója voltam. Végre elindult az iskola, végre beülhettem a padba az osztálytársaimmal és hallgathattam személyesen az órákat. Nagyon örültem ennek, mert kiszakított a hétköznapi unalomból. Sajnos a COVID nem csillapodott, így újabb korlátozásokat vezettek be. Az online oktatás számomra kicsit csalódás.

Nagyon remélem, hogy az új vakcina segít legyőzni a korona vírust, és hogy hamarosan minden olyan lesz, mint a vírus előtt: szabad és korlátozásmentes. 

Zene - Rap, mint zenei műfaj

A mai blog posztom témája nem más, mint a zene. Ugyebár a zene a mindennapunk része. Véleményem szerint elkerülhetetlen, hogy ne hallgassunk zenét. Ha bemegyünk egy bevásárlóközpontba, tömegközlekedés közben és az autóban is mindig szól a zene a rádióból. A zene kikapcsolódást és megnyugvást szokott eredményezni. Viszont én most kifejezetten egy zenei műfajról szeretnék írni és ez a rap. Úgy gondolom, hogy ma már nem annyira népszerű a rap, mint volt. Persze ízlések és pofonok. Nézzük meg közelebbről ezt a műfajt.

 Az 1970-es években alakult ki a rappelés Amerikában, pontosabban New York városában a „fekete közönség által”. Ez egyfajta énekstílus. Majdnem olyan, mint egy versmondás, de mégse. Mivel a rapet egy ütem ritmusához igazítják hozzá.

Szerintem ma már mindenki ismer híres amerikai rappereket. Ilyen például 50 cent, IceCube, 2Pac, Snoop Dogg vagy Eminem.

Azonban ha valakit nagyon érdekel ez a téma, akkor ajánlom figyelmébe a „Straight Outta Compton” című filmet, magyar címe „Egyenesen Comptomból”. Ez a film bemutatja a raperkedést Amerikában.

Íme egy youtube link az előzetesről: https://www.youtube.com/watch?v=rsbWEF1Sju0

Sajnos nem találtam magyar előzetest, de több weboldalon is el tudjátok olvasni, hogy lényegében miről szól.

 Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyire népszerű ez a zenei műfaj a fiatalok körében itthon és úgy tűnik, hogy nagyon sokan szeretik, és sokszor járnak el rap koncertekre. Meginterjúztattam Juhász Rékát, aki nagy rajongója ennek a műfajnak. Juhász Réka, amúgy a Kodolányi János Egyetem tanulója. Elmondása szerint régen rapperkedett, viszont ma már inkább csak szereti ezt a műfajt és koncertekre jár a barátaival. Kérdeztem, hogy kik a kedvenc előadói : elsősorban Essemm (Boros Tamás), majd említette a BSW-t. Még interjút is készített velük, annyira kedveli őket.

 Ugyanakkor azt is mondta, hogy azért kezdte el őket kedvelni és rendszeresen hallgatni, mivel a múltjában átesett egy mélyponton és akkoriban csak a zenében talált megnyugvást. Ekkor talált rá a rap műfajra és a magyar előadókra. A rap szövegük sokat segített Rékának abban, hogy tovább léphessen. Ma már igazi fannak nevezhető. Szinte majdnem minden koncerten ott tombol és élvezi a zene és a barátai társaságát. 

Ha érdekel a videós interjú Rékával, akkor íme a link: https://www.youtube.com/watch?v=JsyCOfC7PrI

 

 Ha másik szempontból nézzük, akkor rapet általában olyan dolgokról írnak a zenészek, amiket átéltek. Legyen az fájdalom, boldogság, szakítás, a szövegben érezni lehet a fájdalmat vagy a boldogságot, vagyis a bölcsességet és a megtapasztalt élményeket. Én nem vagyok nagy rap szerető, viszont nem is ítélem el. Viszont ez is egy zenei műfaj és hazánkban egyre híresebb. A következő Essemm koncerten biztosan megtaláltok!:)

Influencerkedés - Interjú Vasas Petrával

Ma már a fejlődő technológiának köszönhetően, mindenki az interneten tölti az idejét és az okostelefonját nyomkodja. Arról nem is beszélve, hogy a 21. század rengeteg új lehetőséget adott a digitális világnak. Ilyen például egy új angol kifejezés, az „influencer” szó. Ez pontosan mit is jelent?

Az influencer szót leginkább a közösségi médiában hírnevet szerzett tartalomalkotókra használják, akik népszerűségüknek köszönhetően befolyásolni képesek a követőiket akár véleményformálás, akár fogyasztói viselkedés tekintetében.

Őszintén szólva nagyon kíváncsi voltam, hogy ez vajon mit is takar? Ezért úgy döntöttem, hogy egy interjú keretében utána járok a dolgoknak. Úgy gondolom, hogy ez a téma nagyon aktuális és izgalmasnak bizonyul. Így hát felkértem Vasas Petrát, aki a szaktársam, hogy adjon egy kis interjút az influencerkedéssel kapcsolatban, hiszen nagyon sok követője van az Instagramon és a Facebookon is. Arról nem is beszélve, hogy Youtube csatornája is van.

Ime egy kis ismertető Petráról: Vasas Petra a Kodolány János Egyetem egyik végzős hallgatója, Kommunikáció-és Médiatudomány szakon. Nagyon csinos és kedves lány és az egyetem mellett aktív életet folytat a közösségi médiában, leginkább az Instagramon!

 Amúgy Petra egy nagyon motivált lány, nagyon sokat küzdött a céljai érdekében és igyekszik motiválni mindenkit arra, hogy nem szabad feladni és igenis küzdeni kell azért, hogy változások legyenek.

 Az interjú keretében elmesélte, hogy az évek során nagyon sok követője lett a közösségi médiában, főleg az Instagramon. Ezt annak köszönheti, hogy sok olyan sztorit oszt meg a profiljában, amelyek reklámokat tartalmaznak egy adott termékkel kapcsolatban. Mivel a Body Shopban dolgozik, így sok terméket reklámoz onnan. Kíváncsi voltam, hogy vajon ezt szeretné-e csinálni a közeljövőben. Vagyis, mint főállású influencer. Azt válaszolta, hogy inkább csak hobbi szinten szeretné csinálni és más tervei vannak a jövőben.

Íme a podcast anyag, amit Petrával csináltam: https://files.fm/f/teba6s6eh

 Ha már influencerekről van szó, Amerikában nagyon népszerű tevékenység lett, főleg a fiatalabb korosztálynál. Vannak olyan net „celebek” akik influencerkedésből élnek meg. Mivel sok követőjük van, így a nagyobb márkák ezekhez az emberekhez fordulnak azért, hogy reklámozzák a cég termékeit. Érdekes módon ez egy nagyon bevált rendszer és nagyon jól is keresnek vele. Tehát ha ezt szeretné valaki csinálni főállásban, akkor nagyon sokat kell lógnia a közösségi médiában és sok követőt kell szereznie ahhoz, hogy felkapott legyen és promózhasson a nagyobb, híres márkáknak. Természetesen ez rengeteg időt vesz igénybe, szóval senki se számítson arra, hogy ma valaki elkezdi és holnap már net celebbé válik! Viszont, ahogy Petra is mondta, mindenki küzdjön az álmaiért és legyen motivált a cél érdekében és persze sose szabad feladni!

Törekedj a változás felé

Manapság nagyon nehéz rávenni magunkat arra, hogy elérjük céljainkat. Természetesen tisztelet a kivételnek, de ha magamból indulok ki, akkor néha nagyon demotivált vagyok. Arról nem is beszélve, hogy jelen helyzetben egy világjárvány közepén vagyunk és a kijárási korlátozásnak köszönhetően, semmihez sincs kedvem. Főleg, hogy minden zárva van, üzletek, teraszok, éttermek. Teljesen átformálta a vírus a szokásainkat és a mindennapjainkat. Azonban nem szabad feladni! A járványnak hála sajnos nagyon sok ember magába fordult és elhanyagolták önmagukat. Kevesebbet sportolnak, többet étkeznek és nasiznak és többet ülnek, fekszenek otthon. Nos, én is így voltam addig, amíg nem döntöttem úgy, hogy változtatok pár dolgon a mindennapi szokásaimmal kapcsolatban.

Elsősorban megpróbáltam újra élni a normális életemet, tehát mindenkinek ajánlom, hogy időben feküdjön le és reggel időben keljen fel. Szerintem egyszerűbb, ha inkább bemutatok egy képet, mert ez a kép volt a fő motivációm arra, hogy változtassak:

 

Ez a kép annyira igaz, hogy hihetetlen. Amikor először megláttam, akkor biztos voltam abban, hogy menni fog a változás. Hiszen, aki mer, az nyer! Így hát kockáztattam és elhatároztam, hogy megcsinálom. Elkezdtem aktívabb életet folytatni. Szerencsére a barátnőim is velem tartottak, akik a szomszédban laktak, így egymást tudtuk motiválni. Elkezdtünk egészségesen táplálkozni, többet mozogni, kirándulni, eljártunk a közeli erdőbe futni reggelente. Elhatároztuk, hogy amikor az időnk engedi, akkor kimegyünk a levegőre és kint töltjük az időnket. Ajánlom mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy magába fordult és nincs kedve semmihez. Tudom nehéz rászánni magatokat, de muszáj, hiszen a ti érdeketek. Arról nem is beszélve, hogy közeledik a nyár, a jó idő adott mindenre.

Egyébként az egész változás ötletem két hónapja fogant meg bennem és már egy hónapja rendesen csinálom/ csináljuk. Észrevettem, hogy sokkal jobb lett a közérzetem, mivel sokkal többet mozgok, vagyok kint a friss levegőn és eszek rendszeresen gyümölcsöket. Az arcom kisimultabb lett és elmondhatom magamról büszkén, hogy leadtam pár fölös kilót is. Nyilván nem sokat, de bőven eleget ahhoz, hogy jobban érezzem magam a bőrömben.

Tudom nehéz megtenni ezt a lépést főleg, hogy hónapokig be volt zárva mindenki a világjárvány miatt. De üzenem mindenkinek, hogy igenis van kiút, csak akarni kell és küzdeni a változásért. Ha egyedül nem megy akkor mindenképpen próbáljátok meg egy családtagotokkal vagy barátotokkal mert megéri. Törekedni kell a változásért, mert ahogy mondani szokás: amíg egy ajtó bezárul magad mögött, addig kinyílik egy új ajtó, ami tele van új lehetőségekkel. Bízzatok magatokban és abban, hogy meg tudjátok csinálni egy jobb és boldogabb jövő érdekében!

süti beállítások módosítása